Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy lakás. A tulajdonosai az ingatlanpiac fénykorában megvették, átalakították, belakták, szerették, csinosítgatták. Nem sokkal később két pici tulajdonos is költözött a lakásba, és a lakás hirtelen szűk lett. Hiába is szerették, eldölt. Mennie kell. 

Egy dologgal nem számoltak: eszükbe sem jutott, hogy a hatalmas fellendülés után akár össze is dőlhet a piac. Nem volt már államilag támogatott lakáshitel, szocpol, magasabb önerő is kellett, ráadásul a kilakoltatási moratóriumnak köszönhetően a vevőjelöltek is mind az ingyen ingatlanra vártak. Arra, hogy álmaik lakását féláron, vagy még annál is olcsóbban megszerezhessék. Az árak leestek, egyre több lakáson jelent meg az eladó tábla - sikertelenül.

Itt a vége, fuss el véle.

Tudjátok mit? Inkább mégsem. A lakásnak mennie kell. Előbb vagy utóbb kell a pénz az álomházra, az üresen álló lakás pedig csak viszi a pénzt. Kiadni nincs értelme, nem lehet albérlőt kerülgetve lakást mutogatni, nem lehet elvárni, hogy ne lakja be teljesen, hogy rendet tartson. 

Mennie kell. Benyeljük az árzuhanást. Benyeljük a veszteséget. Eladjuk. Csakazértis! Egyedül!