Telt -  múlt az idő, a gyerekek intézményesültek, az intézményesüléssel járó betegségek pedig csak jöttek és jöttek, lényegében ősz óta nincs olyan hét, hogy valaki ne lenne beteg. Vagy a gyerekek, vagy mi. Valaki biztosan. Plusz hideg van. Farkasordító hideg. Kinek van ilyenkor kedve gyerekkel a hátán plakátolni?

Egyszerűen ültünk a témán. Egyszer hazafelé menet gyerekkel a hátamon végigplakátoltam a környéket, miszerint eladnánk a lakást, 2-3 ember el is jött megnézni, persze senki sem vette meg. Volt akinek tetszett volna, de sokallta az árát. Engedni persze nem akartunk. Még nem (már tudom, hogy marhák voltunk, de kellett egy kis idő amire eljut idáig az ember).

Közben egyre inkább kezdtük úgy gondolni, hogy csökken a gazdasági kockázat. Mégiscsak el kellene adni. Ki tudja, meddig tart még ez a mélypont. 1-2 évig biztosan. Addig nem várunk. A kamat az kamat.

Ismét felmerült a bérbeadás gondolata is, az egykulcsos adó is ösztönzően hatna - viszont még mindig be kellene rendeznünk a lakást, még mindig ki kellene találnunk mi legyen a gépekkel. Á, rossz vicc. (Bizonytalan időre üres lakás kiadó - érdeklődni nálam lehet :))

Inkább eladjuk a lakást.

Mindjárt itt a tavasz, lehet plakátolni.