Nem sokkal a döntés meghozatala után kiköltöztünk a lakásból. Volt hová mennünk, a gyerekek is lelkesek voltak, hiszen a szobájuk az eddigi 12nm helyett 26nm-es lett, a kertet is belakhatták, lett homokozójuk, csúszdájuk. 

A költözés nem tartott sokáig, 2 hét alatt majdnem teljesen kiürítettük a lakást, az új lakást viszont be kellett lakni. A régi padlószőnyeget is le kellett cserélni, új bútorokat is vettünk. Elúszott a nyár (2010). 

Időközben igen komolyan dilemmáztunk. Nem tudtuk eldönteni, hogy mi legyen a lakás sorsa.

Gondoltunk a kiadásra, de azt az adóvonzata miatt elvetettük (amennyi megmaradt volna, annyiért nem érte volna meg kiadni - főleg, hogy kiadáshoz újra be kellett volna rendezni, a megmaradt nagygépeket, kanapét, szekrényeket mind kivinni, vagy elviselni, hogy egy albérlő használja őket)

Gondoltunk arra, hogy egy ismerősnek/családtagnak felajánljuk, hogy lakjon benne ingyen, fizesse a rezsit - cserébe vigyázzon rá és tartsa tisztán - na meg viselje el a vevőjelölteket. Senkinek sem kellett.

Gondoltunk az eladásra - na de mi van akkor, ha összeomlik a gazdaság (akkoriban elég keményen piszkálgatták a Forintot külföldről), nekünk ott áll a pénzünk és elértéktelenedik. Mivel a pénzből nem vásárolnánk hanem építkeznénk, így ez igen komoly dilemmát jelentett. Kalkuláltunk a kamatokkal, minden mással. Kockázatosnak éreztük az eladást.

Végül úgy döntöttünk, hogy csak meghirdetjük, jó magas áron - aztán ha lesz aki elviszi akkor hagy vigye, de mi magunk se hittünk ebben. Alibinek viszont jó volt - legalább úgy tettünk, mintha el akarnánk adni.

Mivel sem kedvünk, sem határozott elképzelésünk nem volt a lakással kapcsolatban, 4 dolgot tettünk a lakás eladása érdekében:

- Gyártottam egy honlapot, rajta néhány fényképpel és a lakás leírásával

- Kiraktunk a lényegében sehonnan sem látható ablakba egy eladó táblát

- Feladtam egy hirdetést az egyik online hirdetőportálon (Expressz)

- A kerület egyik forgalmas pontjára kiraktunk egy jó nagy hirdetőtáblát a lakás paramétereivel.

Nagy hiba volt. 

Hirtelen hívogatni kezdtek. Na nem a vevőjelöltek, azok messziről kerültek az igen magas ár miatt, hanem az ingatlanosok.

Jó esetben bemutatkoztak, rossz esetben csak a fél órás beszélgetés végén derült ki, hogy nem is neki kell, nincs is konkrét vevőjelöltje, DE BIZTOS, HOGY HOZ NÉHÁNYAT.

Remek.

Két ingatlanost be is engedtünka  lakásba - kíváncsiságból.

Az egyik legnagyobb hálózattól egyet (elég profinak tűnt, alig fért be az arca az ajtókereten) plusz egy közepes méretűtől egy izzadós, a lakásba szuszogva bezuhanó párocskát (jajj... horror a köbön). 

Soha többet. Egy ideig még lelkesen elbeszélgettem az ingatlanosokkal amikor hívtak, elmagyaráztam, hogy miért nem szeretném ha nyilvántartásba vennének. Utána szép lassan leszoktam róla. Egyre többször csaptam le a telefont, küldtem el melegebb égtájakra őket.

Eldőlt: Egyedül fogjuk eladni a lakást. Ha törik, ha szakad.  Ingatlanos nyista.